Elszabadult egy malac Esztergomban

0 58

Szokás szerint, mint minden reggel, ma is elindultam az üzletbe. Az úgy kezdődött hogy…

Jó korán, vagyis ma is háromnegyed 6-kor csörrent meg a kakas kukorékolása. Sokszor már idegesítő, hogy állandóan arra kelünk, de mit mondjak, ennél jobb ébresztő hang nincs a világon. Tehát felkeltünk, elintéztük reggel az “elintéznivalót”, ittunk egy kávét, majd gyorsan felöltöztünk és zártuk az ajtót, kaput. Jaj bocsánat, előtte még a Frenkinek is adtunk egy kis fogtiszítót, hogy ő is friss, fitt és üde legyen.

Szóval elindultunk Esztergomba az üzlethez. Útközben kicsit kómásan vezetve, de sikerült a híd másik oldaláról átérni Esztergomba. Ilyenkor néha beugrunk (jobban mondva a drága feleségem beugrik) valamelyik pékségbe és vesz valami fincsi szendvicset, ami pont jólesik reggelire. Életem szerelme bement az ő munkahelyére, én tovább mentem az üzlethez.

Megyek az üzlet felé és látom, hogy valami nem stimmel. Persze az utca ezen felén senki nem volt, a másik feléről meg nem nagyon lehet átlátni a bódék miatt.

Szóval közelebb érve látom, hogy egy elszabadult disznó éppen az üzlet előtt áll, ugyanis beakadt a drótja az ajtó sarkába.

Pont erről beszélek, egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire nyugodt volt, ilyet még nem láttam életemben sose, pedig sokszor részt vettem már jópár disznóvágáson.

Mivel megtörtént már velünk is, hogy disznóvágáson miután “kivérzett” szegény állat és csak rángatózik, rángatózik, dolgoznak még az idegek, gondoltuk, hogy addig megyünk iszunk egy kupicával, aztán folytatjuk a szeánszot. Meg is ittuk a szuterénben, elindultunk kifelé, de mire kiértünk láttuk, hogy az állat nincs ott, ahol hagytuk. Elkezdtük keresgélni, míg az öcsém meglátta, hogy az udvar hátsó részében futkározik. Szóval kergethettük is az állatot, mire sikerült befogni. -> Innen jött a gondolat, hogy biztos a közelben valakik nem végezték el jól a “piszkos munkát” és szegény jószág elszaladt és pont az esztergomi piacon a PCszerviz.net Számítástechnikai Szaküzlet előtt kötött ki.

No nem lacafacáztam, egyből megfogtam a kötelet, befogtam az állatot és fel is raktam az asztalra… Innentől kezdve már csak várom a gazdáját…

A disznó befogva… 🙂

Szóval lényeg a lényeg, hogy most eladó ez a jószág. Na jól van, nem pont ez, de ugyanilyet újat lehet kapni az üzletünkben potom 3.500.- magyar forintért! Ennyiért viheted, enni nem kér, elvan, mint a befőtt!

Ehhez az állathoz lehet csatlakoztatni 3 usb eszközt, USB HUBként (elosztóként) működik és a TF kártyát + a Micro SD kártyát, SD kártyát is befogadja. Ami a legjobb benne, hogy sebessége brutális, már tudja az usb 3.0-ás szabványt.

Az üzletünk Esztergomban a Simor János utca 35. szám alatt található és hétköznap 9 órától este fél 6-ig vagyunk nyitva.

Nemsokára elindul a webáruházunk is, amit a https://shop.pcszerviz.net oldalon fogtok tudni elérni, és innen fogsz tudni a sok ezer termékből válogatni, ráadásul extra jó áron.

Addig is kedveljétek a PCszerviz.net Facebook oldalát, itt nyomon követhetitek folyamatosan az aktuális akciónkat!

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a friss hírekről, aktuális akciókról, iratkozz fel a hírlevelünkre! Hova küldehetjük a levelet?

Sikeresen feliratkoztál!